Daisypath Anniversary tickers

2012. szeptember 27., csütörtök

Nagy nap az osztrák politikában

Az osztrákok megcsömörlöttek a piacon jelen lévő politikai pártoktól. Unalmasak, gyengék, korrupcióra hajlamosak, szóval nem tetszenek a választóknak, úgy érzik nincs igazi választási lehetőségük.
Ma 11 órakor azonban színre lép egy új párt, az euro milliárdos, 80 éves Frank Stronach által alapított  "Team Stronach für Österreich".
A párt jelképe egy villáskulcs, ami nem meglepő, hiszen Herr Stronach egy szerszámkészítő birodalom feje. 
És övé a Magna Racino is Ebreichsdorfban, ahol ma este hatalmas party-t rendeznek az új párt színre lépése alkalmából. Bárki részt vehet a bulin, csak jelezni kell a részvételi szándékot az anmeldung@stronachinstitut.at e-mail címen.

Herr Stronach, mint annyi más milliárdos egy garázscéggel kezdte pályafutását. Nőtt, növögetett az évek során, majd egy hirtelen elhatározással 1965-ben Kanadába költözött és ott folytatta sikeres karrierjét. Magna International néven céget alapított, amely az amerikai autóipar egyik legnagyobb beszállítója lett. 1986-ban visszaköltözött Ausztriába. 2004-ben megnyitotta Ebreichsdorf-ban a Magna Racino-t, Ausztria leghíresebb lóverseny pályáját.

Politikai pályafutását még Kanadában megkezdte 1988-ban. Indult a kanadai liberális párt színeiben, bár a választásokon nem nyert. Az osztrák politikai színtéren sem ismeretlen a neve, folyamatosan ott sertepertélt a nagyok körül. Mára azonban elege lett a másodhegedűsi szerepből, lecsapott az asztalra 50 millió Euro-t a zsebéből és pártot alapított. Optimista becslések szerint (és a jelenlegi kiábrándultságnak köszönhetően), akár 30%-ot is szerezhet a 2014-es választásokon, bár még a párt programja nem is ismert.

Szóval ma 11 órakor tartják a sajtótájékoztatót és hivatalosan is színre lép egy tőkeerős osztrák párt, melynek alapelvei között a tisztesség, átláthatóság, igazságosság és humanizmus szerepelnek.

Meglátjuk, hogy hoznak-e bármilyen változást Ausztriában. Sok sikert!

2012. szeptember 25., kedd

Egyetem - első nap

Lilla tegnap megkezdte az egyetemet (TU Wien). Bár ez még csak a Beginner's Day volt.
Csoportokba osztották őket és mindenféle előadásokat hallgattak a campus különböző pontjain. Voltak gyakorlati bemutatók, probléma megoldások, csoportos foglalkozások. Szóval kóstolót kaphattak az elkövetkező évekből.
Mindenki kapott egy A4-es lapot, amire a különböző helyszíneken pecsétet kellett gyűjteniük, majd a nap végén sorsoláson vehettek részt.
Este 6 és 7 között Lillának már nem volt előadása, így megbeszéltük, hogy bemegyek hozzá, majd megvárom az egyetemen a sorsolást az aulában. Így is történt. Vagyis nem egészen. A randi megvolt, kipanaszolta magát, hogy sokat kell majd mászkálni az épületek között, hogy sok órája lesz, hogy sok a kocka fiú, hogy nem mindent értett németül, hogy fél a vizsgáktól, a vizsgarendszer is olyan bonyolultnak tűnik, csak kb. 350 diák maradhat a félév végére és ő olyan magányos. Nem győztem vigasztalni.
A nagy vigasztalás vége az lett, hogy becipelt az előadóba és én is végigültem a sorsolást. (20 év után megint egy igazi egyetemi előadóban ültem. Lilla meg is jegyezte, hogy inkább nekem kellene egyetemre járnom, mert szemlátomást élveztem a dolgot. :-))
A dékán vezette a sorsolást, bár magára a húzásra felkért egy önként jelentkezőt.
A dékán úr nagyon jó fej és vicces volt. 10 értékes ajándékcsomagot sorsolt ki. A nyertes egy 22 inches monitort is hazavihetett az apróságok mellett. Az apróságok között ilyesmik szerepeltek, mint 45 EUR értékben hajvágásra jogosító kupon (ezen jót derült folyamatosan mindenki és amikor kiderült, hogy főnyereményben ez nincs benne, a diákság egy emberként hördült fel, hogy ne máááá), kajautalvány a közeli burger étterembe, anti-vírus szoftver, laptop táska, egér, tudományos számológép és még egy HP nyomtató is akadt.
Sajnos a tapasztalaton kívül Lilla nem nyert semmit.
Ma is megy 9-től 3-ig előadásokat hallgatni, remélem ma már jobb kedvvel jön haza.

Nóriék egyetemén (Uni Wien) is vannak tájékoztató előadások, de ott minden nap ugyanazt adják. Ezek egyelőre csak általános előadások az egyetem életéről, könyvtárhasználatról, juttatásokról, vizsgarendszerről stb. Nóri is ma megy. Kiváncsi vagyok az ő első élményeire is nagyon.

Izgalmas évek jönnek, tagadhatatlan. :-)

2012. szeptember 24., hétfő

Osztrák jogosítvány - update

Pénteken átvettem az osztrák jogosítványomat. :-)
Valóban nincs érvényességi dátuma vagyis soha nem fog lejárni.
Reméljük, hogy nem módosítják a törvényt még vagy 30 évig. :-)

2012. szeptember 19., szerda

WGKK - online rendszer

Lassan átcsapok hivatalos ügyintézős/információs blogba az élménybeszámolós blog helyett. Bár a hivatali ügyintézés is egy élmény, tagadhatatlan. Hát még az online ügyintézés. :-)

Valamelyik héten kaptam a WGKK-tól egy levelet, hogy ha szeretném, akkor innentől online is nézegethetem, hogy mennyit költöttem orvosra az elmúlt években. Eddig ugyanis minden évben szépen megküldték levélben, hogy az előző évben kinél jártam és az mennyibe is került. Benne van a háziorvos, a vérvétel, a képalkotó vizsgálatok stb. költsége. Szóval érdekes.
Persze hogy akarom online nézegetni, környezettudatos vagyok én kérem szépen meg már így is 3 dosszié sorakozik a polcomon tele hivatalos papírokkal.

Azt írták, hogy ehhez aktiválni kell az úgynevezett Handy signatur-t. Ha már van Finanzonline-os hozzáférésünk (és már miért is ne lenne, hiszen az kell az adózás bonyolításához illetve ezen keresztül lehet a családi pótlékot is megigényelni), akkor ezen az oldalon megindíthatjuk a kérelmet:
https://www.handy-signatur.at/Default.aspx az "über Finanzonline" menüpont alatt.
Ezután be kell jelentkeznünk a rendszerbe a szokásos módon, majd válasszuk a "Handy Signatur jetzt aktivieren" opciót és kövessük a lépéseket.
Néhány napon belül megkapjuk a mobil alíráshoz szükséges PIN kódot.
Ekkor nincs más dolgunk, mint a https://www.handy-signatur.at/aktivierung alatt befejezni az aktiválást és már kész is a mobil aláírásunk.
Örümünkben gyorsan nézzük meg online az osztrák tb egyenlegünket.
Válasszuk a "Handy" opciót.
"Leistungsblatt" néven megtaláljuk a keresett információkat.

Tudom, hogy otthon is van hasonló információs rendszer Ügyfélkapu néven, csak az a lényeges különbség, hogy otthon személyesen kell az Ügyfélkapu regisztrációt jóváhagyni, míg Ausztriában az íróasztal mellől is megy a dolog. Hivatalban még csak a Meldezettel miatt jártam. Az összes többi dolgunkat online ill. telefon-fax kombinációval végeztem.

Működik a rendszer. :-)


2012. szeptember 18., kedd

Útiokmány

Mióta nincs szemályigazolványom, azóta izgat a kérdés, hogy mivel is utazzak.
Ugyanis az okmányirodában felhívták a figyelmemet, hogy innentől kezdve nagyon vigyázzak az útlevelemre, mert ha elvesztem vagy lejár, akkor állampolgársági vizsgálatot kell kérnem és az hónapokig is eltarthat.
Így nem szeretem az útlevelem magammal hurcolászni, ha nem muszáj.
De utazgatok az EU-n belül. Pl. Magyarországra is. Muszáj vinnem?
Megállapítottam, hogy muszáj.
Mert csak a személyi igazolvány vagy az útlevél minősül úti okmánynak.
A jogosítvány nem. Belföldön használható személyazonosság igazolására, de külföldön már nem fogadják el. Még Schengenen belül sem.
Ugyanez van az osztrák oldalon is.
Az osztrák jogsi használható Ausztrián belül személyazonosság igazolására, de a határon kívül már nem érvényes.
Van a Personalausweiss, az jó lenne. Igen ám, de azt csak osztrák állampolgár kérheti, az meg még minimum 6 év.
Vannak különböző személyazonsság igazolására szolgáló osztrák okmányok külföldiek részére, mint pl.
- Lichtbildausweiss vagy
- Dauerafenhaltskarte,
de ezek egyike sem minősül útiokmánynak.

Találtam egy nagyon jó linket, ahol meg lehet nézni, hogy egyes országokban mely okmányokat mire használhatjuk és ki kaphatják azokat.
Itt vannak pl. az Ausztriában fellelhető okmányok: http://prado.consilium.europa.eu/hu/categories/AUT/B/resultByCountryCategory.html

És itt van az EU többi országa:

Gondoltam megosztom veletek a mai nap szerzett új ismereteimet. :-)

2012. szeptember 17., hétfő

Egyetemistáink

Köszönik, jól vannak.
Lilla is beiratkozott még augusztus elején.
Megvolt a felvételi beszélgetése is a múlt héten. Ez TU-s specialitás, mint ahogyan a motivációs levél is az.
Minden rendben ment, nem utasították el. Sőt! Többször is kiemelték, hogy élvezettel olvasták a motivációs levelét mert nem az a szokásos egyen motivációs levél volt. Biztosították afelől is, hogy a némete is elég lesz a tanulmányaihoz, a tudás a lényeg és nem a nyelvtanilag tökéletes fogalmazás.

Mindketten felvették már a tárgyaikat online és összeállt az órarendjük. Lillának már csak a gyakorlati órákra kell jelentkeznie a jövő héten.

A szeptember 24-i héten mindkét egyetemen (Uni Wien, TU) indulnak a tájékoztató előadások az újonc egyetemisták számára, majd október 1-el indul az igazi képzés.
Mindkettő kiváncsian és azt hiszem, hogy izgatottan várja. (Titokban én is...)

Osztrák jogosítvány

Hosszabb-rövidebb európai kiruccanás után itthon vagyok ismét.
Pénteken a reptérről azonnal a swechat-i Bundespolizei-ra vezetett az utam.
Senkit nem jelentettem fel, semmi problémára nem akartam megoldást kerestetni a rendőrséggel, szimplán csak a jogosítványomat szerettem volna "osztrákosítani", mivel hamarosan lejár.
Még valamikor 2010-ben nekifutottam Bécsben ennek a procedúrának, de akkor hiányzott egy igazolásom, így félbe maradt a dolog. Most új erőt merítettem illetve a WU-listán közéadott ötletek is lendítettek az ügyemen. Így kerültem Scwechat-ra, mert ott alig megy valaki ügyet intézni, így megúszható a hosszas sorbanállás és a tömeg miatt frusztrált ügyintézők. Egyedül a kétszeri uatzás nem úszható meg, de nem akkora távolság, hogy ez nagy problémát jelentsen.
Szóval, milyen okmányok is kellenek az ügyintézéshez?
- Antragsformular (letölthető innen: https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/resources/documents/FormularFuehrerscheinantrag2.pdf)
- 1 db színes fénykép
- 49,5 EUR - szigorúan készpénzben!
- magyar kártyás jogosítvány másolata (eredeti is legyen nálunk)
- útlevél másolata (eredeti is legyen nálunk)
- vittem a Meldezettel másolatát is, de azt nem kérték. Biztos, ami biztos alapon azonban érdemes mégis elvinni.
- egyes tájékoztatók szerint kérhetik a jogosítvány fordítását is, de tőlem nem kérték, bár azt is vittem magammal.
- igazolás a magyar hatóságtól és annak hivatalos fordítása.
Ezt az igazolást lehet e-mail-ben intézni.
Írni kell egy levelet zsuzsanna.nagy@ahiv.hu címre, hogy szeretnénk kérni egy igazolást jogosítványunk külföldön történő cseréjéhez. A levélben meg kell adni egy fax számot, amire a további tennivalókról tájákoztatást küldhetik.
Ez pár napon belül meg is érkezik, kacifántos jogi szövegbe ágyazva, de mindösszesen 1.250 Ft utalását kérik tőlünk, hogy megküldhessék hivatalosan a magyarországi jogosítványra vonatkozó adatainkat.
Ha az utalás megvolt, akkor el kell küldeni az utalást bizonyító igazolást és meg kell jelölni a külföldi címet, ahová a határozatot küldhetik. Pár nap múlva érkezik is postán.
Ekkor nincs más más dolgunk, mint a határozatot lefordíttatni. Én az első oldalt - ahol mindenféle hivatalos jogi szöveg van a kiállítást és felhasználást illetőleg - nem fordíttattam le, csak a második oldalt, ahol a lényegi mondandó található. Simán elfogadták.

Az osztrák jogosítvány korlátlan ideje sajnos megszűnik. 2013-tól 15 évre adják. Kiváncsi vagyok, hogy az enyém meddig lesz érvényes.

A swechat-i Bundespolizei címe: 2320 Scwechat, Wiener Str. 13.
Félfogadási idő: H-P 08:00-13:00

Ha valaki inkább Bécsben intézne ügyet: 1090 Wien, Josef-Holaubek-Platz 1
Félfogadási idő: H-Sze: 08.00-12.30
Cs: 08.00-12.30 és 13.30-17.00
P: 08.00-12.00

Egy héten belül lesz kész az új igazolvány. Postán nem tudják kiküldeni, mert be kell vonni a magyar jogsit, amikor átvesszük az újat.
Ezen a héten pénteken megyek érte. :-)